2 tipp honlap készítése előtt, 3 tipp honlapkészítés után

Nem mondunk újat azzal, ha kijelentjük a weboldal készítő cég után, maga a weboldal tulajdonosa tud a legtöbbet tenni azért, hogy a Google szeresse az elkészített weblapot. A jól felépített és beállított weblap már önmagában magas referenciaalap bármely cégnek.

Az alábbi 5 tipp alkalmazásával nagyságrendekkel előnyösebb helyzetbe hozhatod a céges weboldal készítést:

honlap készítése előtt - felhasználóbarát struktúra

Már a weboldal készítés korai fázisában, a honlap tervezésénél gondolni kell a felhasználókra, látogatókra, hisz végső soron a weblapkészítés ő miattuk fontos igazán. Mivel a Google nagy hangsúlyt fektet a felhasználói élményre, a weben megtalálható milliárdnyi honlap rangsorolásánál ez kiemelt szempont.

Mit értünk ez alatt? A honlapkészítés során olyan struktúrát kell kialakítani, hogy az a látogatónak kényelmes legyen. Lényeges, hogy minél kevesebb kattintással elérje a felhasználó az információt, amiért weboldalunkon landolt. Ha az információ elérése bonyolult, vagy kétértelmű, akkor nagy eséllyel a látogató tovább áll és a találati listán lévő többi, hasonló témájú oldalt választja.

 A jó struktúrához elsősorban a gondosan megválasztott kategorizálás a kulcs, az azonos vagy hasonló tartalom kategóriánként rendezve a relevanciát is növeli a Google felé, másrészről pedig a látogató céltudatos, összeszedett, stabil összképet lát weblapunkban.

honlap készítése előtt - reszponzív design

2015. április 21-e óta a mobilbarát weboldal készítés, vagyis reszponzív design a Google-nél előnynek számít. Az információt a kereső jó előre bejelentette, így mindazon weboldal tulajdonosok, akik addig nem sokat adtak a mobileszközökön való megjelenésre, frissíthették, átépíthették honlapjukat. Mondhatjuk, hogy a weblap készítés új korszakba lépett, hisz a statisztikák is azt mutatják, hogy a mobileszközökön való keresés már sok esetben meghaladta az asztali számítógépes, hagyományos kereséseket. Nem kérdés, hogy a honlap készítés mobilbarát, vagyis reszponzív legyen. Ez ma már kötelező, ha a felhasználó, látogató és a Google felé is jó színben szeretnél feltűnni.

Tippek mire figyelj honlapkészítés előtt és után.

honlapkészítés után - Onsite SEO vagy meta beállítások

Lényeges, hogy első feltérképezésre mit lát weboldalunkból a Google. Első lépésként a honlap meta részét olvassa be, ezért fontos, hogy itt releváns tartalmat találjon. Annak ellenére, hogy konkrét SEO hatása nincs a meta adatoknak, érdemes megadni egyedi title-t (címsor) és description-t (leírás), mert ezt az információt jeleníti meg a találati listában a kereső. Ilyen formában pedig akár marketing eszközként is tekinthetünk erre a lehetőségre, mert egy jól megfogalmazott 160 karakteres leírás láttán dönthet úgy a látogató, hogy az oldalra kattint. Egy hiányos meta beállítással rendelkező weblap esetében pedig a kereső sokszor csak értelmetlen szövegtöredékeket képes indexelni, amit mindennek nevezhetünk, csak látogató csalogatónak nem.

honlapkészítés után Frissülő tartalom (blogolás)

Néhány évvel ezelőtt még bevett gyakorlatnak számított, hogy a weboldal készítés után a webfejlesztő cég és a tulajdonos is hátradőlt. Ma már a megváltozott algoritmusok fényében egy weboldalra sohasem mondhatjuk, hogy kész, nem kell hozzányúlni.

Ugyanis a frissülő tartalom legalább olyan fontos a Google helyezésekben, mint a felhasználóbarát struktúra. De általánosságban is elmondhatjuk, hogy amit mozgásban tartunk, az fejlődik és sikereket ér el, nincs ez másképp a honlap készítés esetében sem. A frissülő tartalom a weblapot mozgásban tartja, ehhez a blogolás olyan megoldás, amely során folyamatosan lehet szállítani az értékes információt a látogatónak, ezáltal nem csak a cég hitelessége nő, hanem látogatókat, vásárlókat, megrendelőket is vonz. Ne feledjük a web maga még mindig szöveges műfaj, hiába tör előre a vizuális tartalom létjogosultsága, akkor is megakad a szemünk olyan tartalmon, ami épp nekünk szól, amit épp kerestünk.

honlapkészítés után -  linképítés

A weboldal készítés utáni teendők egyik fontos eleme a linképítés. Az internet linkkapcsolatok összességéből épül fel, naponta milliárdnyi linkkapcsolat "születik", ám mégsem mindegy, hogy weboldalunkra vagy weboldalunkról milyen linkek születnek. A hagyományos értelemben vett linképítést ma már nem értékeli a Google, sőt, egy rosszul elsült linkgyarapodást még büntethet is, ezért kifejezetten óvatosan kell linkeket terelni honlapunkra. A minőségi és értékes linkek a találati listán a kívánt helyre "húzhatják" oldalunkat, ehhez az kell, hogy tartalmas cikkekbe, PR anyagokba helyezzünk el linket, ami hasonlóan tartalmas, Google szerinti értékkel rendelkező oldalra vagy blogba kerüljön ki. Jelenleg a természetes linképítésnek ez az egyetlen járható módszere, amelyre egy komoly befektetéssel készült honlapot rábízhatunk. Természetesen még ma is futnak különféle black hat módszerek, amelyek ideiglenesen gyors hatással vannak a helyezésre, ám onnan hirtelen nagyot zuhan a weboldal. Bár előbbi lényegesen lassabb, ám sokkal biztosabb módszer!

grafika honlap honlapkészítés előtt honlapkészítő keresőoptimalizálás linképítés tuti tipp webdesign weblap készítés weblap készítés ára weblap készítő weblapkészítés weboldal készítés weboldal készítő webprogramozás
Ez is érdekelhet, olvasd el!

Használd jól az online teret, érj el több megrendelőt, adj el több terméket, építs nagyobb céget és legyél eredményesebb!

Ajánlatkérés
Főoldal / Weboldal készítés blog / 2 tipp honlap készítése előtt, 3 tipp honlapkészítés után